mégis büszke vagyok

a lakótársaim nagyrészére, úgy értsd városszinten

szóval az úgy volt, hogy megérkeztünk a színház elő a parkolóba, ahol várt minket két házaspár ... Blue a fekete ruhában szálltam ki, arany-zöld  papuccsal, zöld fülbevalóval, s gengsztermód lenyalt, arcból is hátrazselézett hajjal...lazaságomhoz szokott Tné mikor kisebbre csukta a száját megkérdezte: Oszt" a Zuradnak hány napi munkája a mai külsőd? DDD mondtam néki, nem úgy van az fasszonyság, - és meséltem neki Blue A4-es borítékjairól :-)
Azután a színházkapuban polgármesterünk lecsókolta az általa jól ismert házaspár két tagját, én derékmeghajtásos kézcsókot kaptam... de ebben a pillanatban a két asszony ordított: nyugi, régebben nekün k is kezet csókolt, már csak ez jut :-)  itt aztán a másik asszony egy viccet megeresztett arról az emberről, aki nem volt hajlandó kezet csókolni a Pápának mert azt mondta, ő csak annak csókol kezet akit meg is basz.
Utána Tné férje a felhalmozott nézőknek szánt kb. 1000 db fehér takaróra bökött: Kérek a hölgyeknek három takarót. Fehéret, ha lehetne D.
Ezután már csak a Kiscsennél kb. 4-5 évvel fiatalabb kis jegyszedő srác bámult a pofámba, hogyaszonnya: de édes vagy... (pedig még meg sem nyaltál fiam, leülhetsz-ezt itt csak elmosolyogtam) PK ezen a ponton dermedt le, hogy előrébb kellett tolni.
Az Experidance-nek sikerült minden másodperc figyelmem lekötni, még amikor elkezdett esni akkor is... de után felgyúlt az ég, dörgött villámlott, tehát megkérték azt az ezer nézőtt, finoman volnuljon el. Kezdem pánikolni az esetleg kitörő pániktól, de itt jött a büszkeség: a kitörő viharban városunk ezre úgy vonult le, olyan csendes kacarászással és mosollyal a zuhogásban, hogy még csak egymáshoz sem ért senki.
Büszke vagyok, na.
Ezek után vastagkolbászért kezdtem el jajveszékelni, mivel a közeli egységben nem volt (milyen hely is az?) akkor Gy. elment az éjjelnappaliba kolbászért, T. a pékség ablakát verte be és hozta a langyos kenyeret :-) szóval eltöltöttük az időt hajnalig ....a kis feketében, lilahagymával :-)