...és ahogy sétáltunk haza Anyáéktól, megetettem sütivel a kétlábon komótos öregember módjára ballagó varjút .... hazavisszük - közöltem pk-val, aki már csak darvadtan röhögött, viszont nem engedte megfogni varjúbácsit.
utána megláttam a negyedik lábátsoseteszile kis vörös kutyát, neki odaadtam azt a kaját, amit Anya Velúrnak csomagolt - Velúr biztos szívesen adná felkiáltással.
Ma reggel pedig kinéztem Velúrra mint minden reggel első cselekmény - s ott van Oszkát felkiáltással konstatáltam, hogy a szomszéd öthónapos vizslájának, aki már kb. 20 cm-rel magasabb Velúrnál - mégiscsak sikerült kiásni a kerítés alját (mondtam neki tegnap reggel Oszkár ne ássál, mert ha meglátja a gazdid, meglátod nagybalhé lesz) de hát ha egyszer átvágyott hozzánk :-)
Beszédes jel volt, hogy az addig rohangáló ugráló kutyus amikor megérkezett érte a gazdája, lehasalt, s az összes karmával kapaszkodott, a néni úgy húzta haza a nyakörvénél.
pk megkérte, hogy ne bántsa érte, mert ez ösztönös ...
de mint tudjuk pk amikor leszidom Velúrt a nagy sárosmancsos ugrálásokért, külön magyarázattal szolgál:
"nem neveletlen egyáltalán a kutyánk, csak az átlagosnál több időt szeret két lábon tölteni"
Oszkár meg ha jól láttam, inkább nálunk szeretne lakni ...
