nem tudom, ez még a tegnapihoz tartozik e vagy már mai
reggel PK feljön a kutyaetetés után, majd érdeklődik félhétvannyuszika és te már négykézláb törölgetsz? tiszta udvar rendes ház morrantam oda, majd megkérdeztem mintegy mellesleg - mikor értél haza éjjel? 11 felé - együtt vacsoráztunk nem emlékszel? :-) hát nem.
2011. november 8., kedd
hát
elmesélem nektek a tegnapi igen figyelmes napomból néhány részletet
reggel ... letettem a kezemből a hajpuhítós spayt persze fújás után, látom kék - nebazd kék? az a hasonló flakonban lévő fertőtlenítő, a hajspray rózsaszín - befújtam hát azzal is (legalább tuti nem leszel ma tetves - by Blue)
ebéd után hazarohantam tusolni, átöltözni - a délutáni pisilésnél derült ki, hogy a bugyis csipkeoldala került a seggembe, a pamutbetétes rész a derekamra - bravo
késő délután többek között a Penny Marketben brillíroztam. Telepakoltam a piros gurulós kosarat (mert a kocsibadugni miért is lett volna nálam százas?) befőttel...miközben csak tejért mentem, táska nélkül. A pénztárosnő már figyelmeztetett, hogy a piroskosarat nem vihetem ki az üzletből...kedves, bolondokhoz szóló hangon nyugtattam meg, hogy majd megoldom... fizettem, és elhúztam a kosarat a kijáratig, majd "valamit" letéve a pakolós pultra, megejtő mosollyal érdeklődtem a biztonsági őrtől nem vihetném e ki MÉGIS a kosarat... azt mondta, legnagyobb bánatára nem ... mondtam, akkor legyen kedves ittmaradni, míg az egyik részt kicipelem, őrizze a másikat, míg kiszaladok az autóhoz...itt villant néki a fény, s azt mondta, nézze kedves, kikísérem a kocsijához, s majd én visszahozom a kosarat, mondtam, kiváló a megoldás, tetszik, mehetünk... kimentünk, bepakoltam, majd elkezdtem visítani, hogy mostmeg akkor hol a kocsikulcs??? röhögve szólt, hogy az ülésre dobtam, az üvegek alatt nézzem meg... a kedvességéért cserébe meghallgattam nbéhány történetet, hogy ő mikor hol, s mit felejtett, meg még egy katonaságit is, közben visszavitTÜK a kosarat az üzletbe... és milyen jól is tettük - hiszen amíg én a biztonság őrével csavegtem, addig az én szép piros pénztárcám végig a pakolóspulton árválkodott, ő volt az a valami amit távozás előtt odatettem :-) tehát itt jött még néhány vicces történet az őrtől
majd úgy gondoltam, hogy talán aznap már nem csinálok semmit, hacsak tévénézés közben el nem baszom még a távirányítót is, esetleg a tévét.

2011. november 3., csütörtök
lépcsőn
haladunk le, hátam mögött néhány fokkal a Papa
mögöttem még valaki - aki egyfolytában óbégat egy telefonba - derül ki, mikor azt mondja: most leteszem, mert sűrűsödünk a lépcsőn és alig férek el
hátrapillantok megrovó képpel, jézusmáriaszentjózsef, a valaga meg akkora mint egy dupla ólajtó
méghátrébbpillantok, Apám lehajtott fejjel nyüsszög, a röhögés rázza, ránézek, s elvigyorodom
ez a szép a vérvonalban gyerekek, egyáltalán nem kellett semmit szólni akkor

2011. október 29., szombat
Gyertyák
Érte égnek körülöttem.
A lányért, aki mindig belelátott a mókusos pólójába.
Nyúl, nyulak szaladgáltak körülöttem tegnap hazafelé... mit nyulak, nyúlcsordák - Te küldted őket elköszönni...
Ma talán már képes leszek sírni is, hogy kijöjjön belőlem ami fáj.
Tegnap csak csendes mosollyal néztem a nyulakat.
s jöjjön a közhely: csak az hal meg, akit elfelejtenek. élni fogsz.

2011. október 18., kedd
névadás (bmeg)
kisebbségnél, nem messze.
és akkor figyelj Kiscsen, az új gyerek neve: Varga Penelopé
bruhaha hát kérdés az hogy lopé?

2011. október 11., kedd
szolgálati
bejegyzés, melynek nem az a lényege, hogy kollégám soha meg nem öregedő öntudatos lánykákat külsejével is megszégyenítő aranyvirágnak nevezett - hanem az, hogy tegnap miután a fos anyagi helyzet végett mégiscsak visszatettem a polcra a hallovínes nagy narancssárga tökömet, a pénztártól egy kurvaéletbenehogymáreztse gondolattal visszamentem érte, s most reggel rávigyoroghattam, ahogy ott biggyeszkedik a teraszon a mindenkori helyén
pk pedig irdalan érzelmeket fektet a kapcsolatunkba, hogy mosolyt varázsoljon néha az arcomra, időnként sikerül is neki - de utána eszembe jut a hit, a hitvallás, egy olyan munkakör, amelyben picsánrúgással járhat ha a vendég szobájába osonunk - az hogy mélyen hívőnek valljuk magunkat, s közben tök egyenesen szembemegyünk a tanítással, s meg is magyarázzuk magunknak, eme "segítségért" várunk köszönetet, pedig megvolt az, amikor a takaró felemelkedett, mert akkor te is kaptál valamit vagy mi - és megmagyarázod, hogy segítettél, de össze van itt kuszálva valami feleim, a segítségért cserébe nem kell lucskos bugyit varázsoltatni meg egyebeket, s ha már varászoltatjuk, nem kell segítségnem venni eme cselekményeket, hanem a mély hittel szembemenő több ízben és több területen elkövetett csalásnak - miközben a másik megvilágosodott mi hiányzik otthonról, de rájött, hogy hiába keresi másfelé ha egyszer otthon akarja érezni - miközben már bülbülszókkal körbe lett vonva, akaratok lettek leírva melyre nem igazán reagált - tényleg gyenge volt
mely olyan típusú volt, hogy minden lehetséges pályán úgymind. kolligh. hitokt. anya és feleség - akármilyen kedves is a delikvens - hiteltelenné tette a tevékenységét
akármely posztról ki lenne rakva az események ismeretében
de én hallgatok
mert ennek nem ez a lényege - mindenki számoljon el a saját istenével
én az enyém elé takarosan állok - s nem azért mert elmagyarázom magamnak, hogy takarosan állhatok
hanem azért mert nem mászkáltam szembe mindennel, ami bizonyos életszeletekben etikus
húdemérgeslett végül ez a szolgálati közlemény - meg szomorú
s még s ezt tanuld meg, s tanulja meg mindenki ez itt a tanítás az én istenemé
"A szerelemről szóló sima szavak könnyen folynak, mindig vevőre találnak
csábítóan csomagolva, csábítóan meztelenül, jó vadászterület a kalmároknak...
A sima szavak simán gurulnak egyik embertől a másikig, simogatják az ujjakat s az ajkakat
- s a lényeg feleim - !!
Adj nekem inkább kemény szócserepet, amely nem eladó
megkapaszkodunk benne, és tartani fogjuk magunkat, megsebzett ujjakkal, de együtt.
Na én ezt adom. Évek óta. S ezért van valami, ami soha nem volt a tiéd. S ami másé sem lesz. És nem is volt soha.

2011. október 10., hétfő
Éltessen
Isten, az enyémé Lánytestvér.
Az őszinteségé és a hűségé, nem pedig az ájtatos - közben pedig hazug csalásé - nem a hűtlenségé. Szeretnék Neked minden ehhez kapcsolódó jót kívánni.
Nagyon sok szeretettel: Csen

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)